Megfelelően megismerve az arcvonásokat, az arcvonásokból nyert információk összekapcsolásával, a megismert adatok megfelelő szintetizálásával, az egyes arcvonások együttes értelmezésével a személyiség mélyebb titkaihoz juthatunk. Innentől az arcolvasás nemcsak módszer, hanem művészet. Mindegy, melyik kontinensen születtél, milyen nemzetbe tartozol, az anatómiánk, az izmaink ugyanúgy működnek, ezért ez egy univerzális tudás.
Az arcolvasás általam ismert és művelt módszere az Al Ferasa, illetve a módszer mestere pár éve már Roya Trainingként adja tovább ezt az ősi ismeretet nemzetközi körökben. Több ezer éve a túléléshez szükséges megfigyelőképesség és tapasztalat a beduin törzseknél alapozta meg a Ferasa ismereteket, akiknek létfontosságú volt tudni, hogy kivel találkoznak szembe vándorlásaik során.
A megfigyelésből gyűjtött információk később a szúfi mesterek által fejlődtek tovább, akik – mint több nagy szellemi hagyomány hordozói – tanító-tanítvány kapcsolatokon keresztül adták át a tudást. Az egyik ilyen ma élő szúfi mester döntött úgy, hogy ezt az univerzális, vallásoktól független tudást elhozza a művelt, tudományos információkra igényt tartó Nyugatra, hogy az arcolvasás elsajátításával gazdagítsa az emberek tudását és segítse egymás megértését. Wael Abdul Al Hamidról, akitől konzultánsi és oktatói oklevelemet szereztem, a bemutató estjeimen, hamarosan induló oktatásaimon és az Írásaim menüpont alatt tudhatsz meg többet. Ugyanitt több információt találsz még az arcolvasásról.
Facebook oldalam felkeresésével is tájékozódhatsz az arcolvasásról: Ferasa - Az arcolvasás módszere és művészete
Al Ferasa jelentése: ‘valaminek a mélyére tekinteni és kifürkészni annak jelentését’.
Az arcolvasás olyan ősi, tapasztalat alapú tudás, módszer, mely magasabb szinten művelve művészet, ráadásul tudományos alátámasztásra is van mód. Alaptanfolyamomon bepillantunk abba is, hogy hol találkozik a modernkori tudomány és a többezer éves, tapasztalaton alapuló hagyomány.