Arcod a térkép - én mutatom az útvonalat
Szlavov Janka | Arcolvasás és Life Coaching
Arcolvasás és life coaching Jankával

Gyakran Ismételt Kérdések

Az arcolvasás és a life coaching kombinálható?

Az arcolvasás általában egy alkalom, ahol az arcodon rejlő információk alapján kapsz személyiségrajzot. Önállóan is igénybe vehető, de kiindulópont lehet egy azt követő life coaching folyamathoz is, amennyiben az arcolvasás során felmerült probléma megoldását tűzzük ki célnak. A life coaching üléseken már nem arcolvasással foglalkozunk, de engem, mint coach-ot segít a munkámban mindaz, amit az arcodon látok. Life coaching-ot tehát arcolvasástól teljesen függetlenül igénybe lehet venni.

Mi történik egy arcolvasás konzultáción?

Szemben ülünk egymással, én pedig mesélek Neked Magadról az alapján, amit látok az arcodon. Ugyanakkor időnként kérdezhetek is, ami pontosítja, finomíthatja számomra a látottakat. A hallottakkal kapcsolatban fontos, hogy kérdezz, ha valamit nem értesz, mert esetenként az arcolvasás terminológiája értelmezésre szorulhat, és az is fontos, hogy tudjam, ha nem értesz egyet vele. Ezeket legkésőbb az olvasás vége felé mindenképp megbeszéljük. Javaslom, hogy vedd fel a telefonodra a konzultációt, és később hallgasd vissza. Nagyon sok információ fog elhangzani, melynek egy részére biztos nem fogsz emlékezni, és – saját tapasztalatból tudom – hasznos lesz újra hallgatni!

Magam is segítő területen dolgozom, hasznos lehet számomra az arcolvasás ismerete?

Minden szakmában, ahol emberekkel dolgozol, pl.: pszichológusként, terapeutaként, HR-esként, vagy akár értékesítésben dolgozó képviselőként, de vezetőként, alkalmazottakkal dolgozva stb… fontos, hogy jól értsd az embereket. A szavakon és a metakommunikáción túl ott az arcolvasás, mint eszköz! A megértés jobb kommunikációhoz, és jobban működő kommunikációhoz vezet.

Az arcolvasás tanfolyam csak csoportosan vehető igénybe vagy egyénileg is jelentkezhetek, ha az időbeosztásom miatt nem tudom másképp megoldani? Arra is gondoltam, hogy a barátommal ketten is részt vehetnénk.

Az egyéni one-on-one arcolvasás tanfolyamra van ugyan mód, de ezt egyénileg kell egyeztetnünk, kérlek, írj nekem a „Lépj velem kapcsolatba” űrlap segítségével. Ugyanez vonatkozik esetleg az egyéni, mini csoportos szervezésre. Elfoglaltságaim miatt azonban erre csak kötöttségek mellett tudok vállalkozni, melyet egyeztetnünk kell.

Ha elvégzem az arcolvasás alaptanfolyamot, akkor én is arcolvasó leszek? Kapok róla tanúsítványt?

Az arcolvasás alaptanfolyam sokrétű tudáshoz juttat, de beépülése csak megfelelő gyakorlással jön létre. Ha nem gyakorolsz, nem lesz eredmény, ahogy pl. a sportban sem.
A tanfolyamot végzetteknek igény szerint gyakorló esteket fogok szervezni, de önálló gyakorlásod barátokon, családtagokon ugyanolyan fontossággal bír. Jómagam is minden lehetőséget megragadtam annak idején, beleértve a tanfolyamok ismétlését is.

A tanfolyam elvégzése nem jár tanúsítvánnyal, mivel ez nem akkreditált tanfolyam, de természetesen elmondhatod bárhol, hogy elvégezted.
Ennél sokkal fontosabb, hogy máris elkezdheted a gyakorlatban kipróbálni, és jobban meg fogod érteni az embereket, ami a munkában és a magánéletedben is hasznos lesz.

Nem vagyok benne biztos, hogy egyből beiratkoznék egy több napos arcolvasás tanfolyamra, hogyan tudnék megbizonyosodni arról, hogy ez nekem való-e?

Kövesd figyelemmel, mikor van a következő bemutató est, ott egy-másfél órában nagyobb betekintést kaphatsz az arcolvasás titkaiba. Amennyiben élő bemutató estre jössz, az előadás végén mindenkinek, aki szeretné, mondok pár mondatot az arcáról. Ha ez sem győz meg kellően, gyere el egy konzultációra, utána nem maradnak kétségeid.

Néztem a programokat, most nem láttam a közeljövőben arcolvasás tanfolyamot a programok között. Honnan fogom megtudni, mikor lesz?

Ha biztosan szeretnél értesülni a következő tanfolyami lehetőségről, iratkozz fel a hírlevelemre, amely épp azt a célt szolgálja, hogy a tanulni vágyók időben értesülhessenek róla, de a Facebook oldalamon is hírt fogok róla adni.
Alapvetően negyedéves gyakorisággal tervezek tanfolyamokat, melyeket időben fogok kommunikálni több csatornán, de elsőként itt, a honlapon.

Külföldi ismerősömet is érdekli az arcolvasás konzultáció. Ajánlhatom neki?

Minden szolgáltatásomat magyar és angol nyelven is nyújtom, így bátran ajánlhatod bárkinek, aki angol anyanyelvű vagy jól beszél angolul. Az arcolvasás konzultációk angol nyelven eltérő árazásúak.

Külföldiek is jöhetnek a meghirdetett arcolvasás tanfolyamra? Ha nem, milyen lehetőségük van jelentkezni?

A budapesti tanfolyamokra magyar nyelven kerül sor, nem biztosítunk fordítást más nyelvre. Később lesz angol nyelvű oktatás is, amely kifejezetten így lesz meghirdetve. Kiscsoportos, egyéni angol nyelvű oktatás szervezése egyeztetést igényel a kapcsolatfelvételi űrlapon. Az angol nyelvű szolgáltatások eltérő árazásúak. Ha érdekel a későbbi angol nyelvű tanfolyam, kérlek, írj a kapcsolatfelvételi űrlapon.

Úgy tudom, az arcolvasás az arab világban született. Ez mennyire kötődik valláshoz vagy kultúrához?

Eredetileg a beduinoktól származik ez a csodálatos, több ezer évre visszatekintő, megfigyelés alapú módszer, ugyanakkor fontos tudni, hogy semmilyen vallási, kulturális megkötéssel nem jár a tanuló számára, a módszer az emberi arcon látható univerzális információkat használja a személyiség megértéséhez, és a mester, aki ezt elhozta a tudományos igényű Nyugatra, kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy mindenki a saját útját és hitrendszere követése mellett szabadon alkalmazhatja az arcolvasást.

Nem voltam még life coaching-on? Mire számítsak?

A life coaching egy több alkalmas támogató folyamat, ahol a hozott probléma megoldásában támogatlak. Biztonságos, célirányos folyamatra számíts, ahol teljes figyelmemmel és kérdéseimmel navigállak oda, ahonnan eljuthatsz a célod eléréséhez. A life coachingról részletesen olvashatsz a megfelelő menüpontban.

A Recall Healing is önismereti munka?

A Recall Healing a gyógyulásodhoz ad segítséget, de a konzultációkan történt megértések és felismerések hozzájárulhatnak az önismereted fejlődéséhez is. A Recall Healing módszeréről részletesen olvashatsz a megfelelő menüpont alatt.

Ha még maradtak bennem kérdések, hogyan kaphatok választ?

Javaslom, hogy olvasd végig a honlapot, különös tekintettel a Téged érdeklő témákról, de ha ezt követően is volna még kérdésed, kérlek, írj a kapcsolatfelvételi űrlapon.

A választás mindig Nálad van

Írj vagy foglalj időpontot!

Csatlakozz a hírlevelemhez!

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy időnként hasznos és inspiráló tartalmakat, illetve friss híreket kaphass eseményeimről. Ne aggódj: nem küldök gyakran levelet, és bármikor leiratkozhatsz.

Foglalj időpontot!

Lépj velem kapcsolatba!


© 2025 www.szlavovjanka.com Minden jog fenntartva.
error: Védett tartalom | Content is protected !!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram